Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Temerin nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét

Idén szeptember 15. és 16. között került sor a már hagyománnyá vált Nemzeti Vágta megrendezésére. Az idei alkalom immár a tizenegyedik volt, mely során Magyarországról és a határon túlról érkezett versenyzők a magyar lovas hagyomány és lovas kultúra előtt tisztelgő legrangosabb hazai eseményen mérték össze tudásukat a Hősök terén.

Az idei évben kiemelt szerepet kaptak a legkisebbek, emellett nagy hangsúlyt fektettek a lovas hagyományok átörökítésének fontosságára a következő generációknak. A már szokássá vált Kishuszár Vágta megrendezése mellett a jövő kishuszárai száznál is többen vonultak a Hősök terén, számos gyerekprogrammal és Vágta játékokkal várták a kicsiket.

A szombaton rendezett előfutamokról öt versenyző jutott a vasárnapi döntőbe. A 10–16 év közötti gyerekek maximum 138 centi magas pónilovakon mérték össze tudásukat vasárnap délután a Hősök terén a másfél körös versenytávon. Az ék alakban haladó hat versenyzőt a Fonyódi kishuszárok vezették fel.

A Családok Éve Kishuszár Vágta győztese Sepsiszentgyörgy versenyzője, Kolumbán Örs-István lett, Fatima nevű pónijával. Második helyen Rigó Loretta végzett Zirc színeiben, Virág nyergében. Harmadikként Hernádnémeti település képviseletben Éles Virág ért célba Robika hátán.

A kétnapos esemény csúcspontjának számító Vágta döntőt Székely Tibor hagyományőrző huszár alezredes, a Vágta főkapitánya nyitotta meg, a verseny kezdetét pedig egy 1848-as csatakürt felhívójele és a hagyományos ünnepi ágyúlövés jelezte.

A versenyzők három és fél körös versenytávon mérettettek meg a Nemzeti Vágta legfontosabb futamán, győztesként ez évben Temerin település képviseletében Nagy Arnold futott be, Fantázia nevű lovával. A második Colonia Victoria hátán Kun Ferenc lett Rózsaszentmártonról, aki emellett a Szentkirályi Fair Play Díjat is elnyerte. A harmadik helyezést a Pogányról érkezett versenyző, Ács Linda érte el, My Boy Mennydörgés nevű lovának nyergében.

A győztesnek járó díjat Dr. Simon Attlia, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Vezérigazgatója és Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes adták át.

Az alábbi linken találják a 2018-as Nemzeti Vágtán készült fotóinkat »

2018. szeptember 17.