Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Kisorsolták a Nemzetközi Vágta Európai Mobilitási Hét Nemzetközi Futamának sorrendjét

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon ünnepélyes sorsolás keretében derült fény arra, hogy a versenyzők melyik lóval állhatnak majd rajthoz a Nemzeti Vágta nemzetközi futamán. A külföldi indulók a ceremóniát követően megismerkedtek négylábú társaikkal. A nemzetközi futam indulói Shagya-arab magyar fajtájú lovakon versenyeznek, melyeket a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok bocsát rendelkezésükre.

Hosszú évek óta szerves része a Nemzeti Vágta programjának a nemzetközi futam, melynek lényege, hogy olyan nemzetek mérettessenek meg egymással, melyek kultúrájának szintén fontos részét képezi a lovas hagyomány. Az idei évben a magyar versenyző, Gönczi Rebeka, az Egyesült Királyság, Szlovákia, Szlovénia, Románia, Szerbia, Ausztria, Csehország, Kína, Mongólia, Törökország és Suriname képviselőivel fog versenyt futni.

A rendezvényen ötösfogat-bemutatót és fajtabemutatót is láthattak a résztvevők a Bábolnai Ménesbirtok lovainak főszereplésével. Az ünnepélyes bábolnai sorsoláson beszédet mondott Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési és elővágta igazgatója, aki köszöntötte a vendégeket, majd ismertette a nemzetközi futam sorsolásának szabályait. Ezt követően Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatója bemutatta a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokot, amely nemzeti kincsnek is tekinthető Shagya-arab lovak tenyésztésével foglalkozik, majd sok szerencsét és kellemes időtöltést kívánt a Nemzeti Vágta vendégeinek. Végül pedig Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója ismertette az Európai Mobilitási Hét Nemzetközi Futam szabályait és annak menetét.

A nemzetközi futam első előfutamában Csehország, Törökország, Szlovénia, Mongólia, Szerbia és Románia fog megküzdeni a döntőbe jutásért. A második előfutamban pedig Kína, Ausztria, Szlovákia, Suriname, Magyarország, valamint az Egyesült Királyság méri össze tudását.

A bábolnai sorsolás volt az utolsó hivatalos rendezvény a Nemzeti Vágta előtt, ugyanis ezen a hétvégén, szeptember 14. és 16. között megnyitja kapuit a 11. Nemzeti Vágta.

Nyeregbe, Vidék! Nyeregbe, Magyarország!

2018. szeptember 13.