Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Kánikulában is bizonyítottak a Muravidéki lovasok

Fél éve az Elővágtára készült a térség győztese

A hőség ellenére is jól sikerült az Muravidéki Vágta, a Nemzeti Vágta lendvai előfutamán minden ló és lovas kiváló formában versenyzett. Budapestre első helyen Horváth József és Zsonglőr nevű lova jutott tovább Petesháza képviseletében, akik fél éve készültek a megmérettetésre. A versenyre évről évre többen neveznek, a szlovén térségben összesen 8 település vett részt az Elővágtán.

Fél éve a Muravidéki Vágtára készült a Horváth József és Zsonglőr nevű lova, a páros szeptemberben a budapesti Nemzeti Vágtán képviselheti települését, Petesházát és a szlovéniai magyar térséget. A verseny második helyezettje Hosszúfalú lovasa, Bíró József és Fox LS nevű lova lett, a harmadik helyre pedig Somi Erik és Rita nevű lova érkezett, Hodos település képviseletében. A szlovén futam győztese Božo Borko, akit a Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamán láthat újra a közönség. 

„Annak ellenére, hogy hatalmas volt a hőség, sokan figyelték a versenyt a nézőtérről is. Nagyon örülök neki, hogy az időjárás senkit nem riasztott el, minden nevező eljött a Muravidéki Vágtára. Bár mi már régóta készültünk a futamra, szeptemberig folytatjuk az edzéseket Zsonglőrre, hogy a budapesti Nemzeti Vágtán bizonyítsunk”– mondta el Horváth József, a Muravidéki elővágta győztese.

A Muravidéki Vágta a budapesti Nemzeti Vágta szlovéniai előfutama, ahol  két kategóriában nevezhettek a versenyzők: a nemzetiségi futamon a muravidéki magyar lovasok mérkőztek meg, a szlovén futamon pedig a szlovéniai versenyzők indultak. Utóbbi versenyzők a nemzetközi futamba juthatnak tovább, amit a szeptember 15 és 17 közötti Nemzeti Vágta utolsó napján tartanak.

 

Bővebb információ: www.vagta.hu

A következő elővágták helyszíne és időpontja:
augusztus 12.      Hernádkak-Belegrád
augusztus 13.      Szentlőrinc
augusztus 19.      Zirc
augusztus 20.      Gyenesdiás
augusztus 26.      Kecskemét
augusztus 27.      Kaposvár

Fotógalériánk a Muravidéki Vágtáról »

2017. augusztus 11.