Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Kóstolja meg a Pécsi Sört Ön is a Nemzeti Vágtán!

Látogasson ki ön is a Nemzeti Vágtára szeptember 18-20. között! A magyar települések, magyar lovassport, a magyar lovas hagyományok legnagyobb ünnepén Magyarország fenséges ízeiből is kóstolót kapnak a vendégek. 

Ebben az évben a hazai ízek mellé a Pécsi Sörfőzde csapolt sörkülönlegességét, a „Pécsit” kínálják a sörpultok, így a Nemzeti Vágta fővárosi eseményeinek hivatalos söre idén a csapolt Pécsi Sör!

Magyarország legrégebb óta folyamatosan működő sörgyárát 1848-ban alapította Hirschfeld Lipót Pécsett, ahol immár 167 év óta főzik a Mecsek hegység lábánál lévő kutjaikból nyert kristálytiszta karsztvízből, válogatott malátákból, különleges komlókkal a jóféle „nedűt”. A Pécsi Sörfőzde számára mindig fontos volt a hagyományok tisztelete, a hazai sörkultúra ápolása, ennek jegyében készítették el a hordós Pécsi Sört is, amely a gyárnak egy 1923-as datálású receptúrája szerint készül. A receptúra mellett hűek maradtak a korabeli készítési technológiához is, ennek megfelelően – ma már gyári méretben, hazánkban egyedülálló módon – nyíltkádas erjesztéssel készül e sörkülönlegességük!  A Pécsi sör záró erjedése és érlelése  - azaz ászokolása -  hűtött ászokoló tartályokban zajlik.

A Pécsi Sör egyediségéhez az is hozzájárul, hogy a klasszikus ászokolás legalább nyolc hétig tart, - „hiába, a minőséget nem lehet siettetni” - csak így tud kialakulni harmonikus íze és zamata, és csapolás során megmutatkozó, bársonyosan gyöngyöző széndioxidja.

A sör készítését tapasztalt sörfőző szakemberek végzik, a Sörmester gondos irányításával. Ennek a munkának az eredményeként születik meg az ó-arany színű, kellemes zamatú, a virágzó rétek illatát idéző, finom aromakomlós jegyekkel rendelkező Pécsi Sör…

 

2015. szeptember 14.