Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Világrekorddal készül a Székely Vágta

- Sepsiszentgyörgy, Óriáspince-tető – 2014. július 19, 20. –


Lovasíjász világrekord-kísérlet is színesíti a hétvégén a Székely Vágtát. A Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutamán 16 ló és lovasa küzd majd a budapesti döntőbe jutásért az eresztevényi Óriáspince-tetőn.

 
A Székely Vágta új szabályzata értelmében idén két kategóriába jelentkezhettek a településeknek. A Nemzeti Vágtára való kijutást megcélzó Székely Vágta futamra csak igazolt eredetű lóval, míg a Góbé Futamra bármilyen négy évesnél idősebb patással be lehetett nevezni. Előbbi versenyben 16, utóbbiban 12 ló és lovasa méri össze erejét. A győztes ebben az évben nem csak pénzjutalommal és serleggel tér haza, hanem egy vándorszablyával is. A Dózsa György évfordulóra pedig korabeli díszbe öltözik a tér is.
 


A Székely Vágta az előfutamokkal és lovas programokkal már szombaton elkezdődik. Népművészeti kézműves vásár, gyermekfoglalkozások, fogathajtó és lovasíjász bemutatók várják az érdeklődőket, este pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel a Székely Dózsa György című tánckrónikával.
 
  
 
Vasárnap már a Székely Vágta középfutamait rendezik meg az eresztevényi Óriáspince-tetőn. A futamok között díjugrató- és díjlovagló bemutató, csikósok szórakoztatják a várhatóan több ezres közönséget. Ekkor lesz Pászka Lehel lovasíjász világrekord-kísérlete is. amikor is egy kantár és nyereg nélküli lovon, vágtában próbál 14 céltáblát eltalálni, mindössze 40 másodperc alatt.
 
 
 
A Székely Vágta döntőjéből tavaly Csíkszereda, Kézdivásárhely és Csíkszentkirály lovasai jutottak tovább a budapesti Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágtára. Kézdivásárhely most is ott van az indulók között, de hogy idén kik örülhetnek igazán, az csak vasárnap késő délután, a Székely Vágta döntőjében derül csak ki.Nyeregbe, székelyek!
 
További információ: www.szekelyvagta.ro
 
 
 
2014. július 16.