Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

„…a végén úgy éreztem, leesik a lábam…”

A Nemzeti Vágtán évről évre megrendezik az immár hagyománnyá vált kocsitoló versenyt.
A sportolók csapata idén ifjú vízilabdásokból állt, olyan élsportolókból, mint Sánta Dániel, Nagy Viktor, Decker Ádám, Jansik Szilárd, és Kovács Péter. A fiatal tehetségek most először vettek részt indulóként a Nemzeti Vágtán és bátran próbálták ki magukat egy számukra új és ismeretlen versenyszámban.
"Nagyon örültem a felkérésnek, mert közel áll hozzám ez az esemény, hiszen régen én is lovagoltam. Nagyon tetszenek a Vágta programjai, többször is voltam már kint nézőként, de ez volt az első alkalom, hogy egy versenyszámban, a kocsitolásban is kipróbálhattam magam. Nagyon élveztem, és ha időm engedi, jövőre is kimegyek!" – mondta Péter.
 
A versenyen Viktor vezette a csapatot, Ő húzta, vezette, a többiek tolták a kocsit. "Többször lepergett előttem az életem, a fiúk akkora lendülettel tolták a szekeret, azt hittem, egyszer csak áttolják rajtam is… Annyira kapkodtam a lábaimat, amennyire csak bírtam és közben még az irányításra is figyelnem kellett."- mesélte mosolyogva. "Remekül érzetük magunkat a versenyen, az egész rendezvény, maga a Vágta nagyon jó hangulatú volt. Elvittem a feleségemet és a nagyobbik gyerekemet, aki rajong a lovakért, szóval nagyszerű családi program kerekedett."- tette hozzá.
 

 
 
A sportolók csapata holtversenyben második helyen végzett a sztárok alkotta brigáddal, de mint mondják, az eredmény nem, csak a jó hangulat számít.
 
"Megtiszteltetés volt részt venni egy ilyen neves eseményen, a versenynek pedig kifejezetten csapatépítő jellege volt. Bevallom, kívülről könnyebbnek látszik a kocsitolás, mint amilyennek közben megtapasztaltam, a végén úgy éreztem, leesik a lábam… Mindegy, milyen helyezést értünk el, a lényeg, hogy itt lehettünk."- mondta Dani.

A Vágta különleges atmoszférája a többieket is magával ragadta.

"Csak a tévében kísértem figyelemmel eddig a Vágtát, most volt először alkalmam kilátogatni és nagyon élveztem. Lovakat is tudtam nézni, meg a verseny is nagyon jó volt! Annyira magával ragadott a Vágta hangulat, hogy majdnem lekéstem a kocsitolást, ugyanis épp ebédelni készültem, amikor riasztottak, hogy pillanatok múlva kezdődik a verseny. Úgyhogy letettem a villát, és rohantam a rajthoz. Nagyon elfáradtam a végére, lehet, a bemelegítés is hiányzott, meglehetősen éreztem a combomat… Mindenestre utána jóízűen befejezetem az ebédemet. Ha lesz alkalmam, jövőre is szívesen jövök."- lelkendezett Szilárd.
 


A sportolók persze hozzá vannak szokva a kemény edzésekhez, a homokos talajon futás és a kocsitolás mégis próbára tette erejüket.

"Nagyon örültem a meghívásnak, és annak, hogy részt vehettem a kocsitoló versenyen, igazán kiélezett küzdelem volt! Persze utána még sokáig maradtunk, megnéztük a Nemzetközi Futamot, klassz volt az is." – nyilatkozta Ádám.

Fiatal pólósaink tehát szépen helyt álltak a nem mindennapi versenyen. Vajon jövőre is találkozunk velük a Nemzeti Vágtán?
 
2013. október 3.