Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Finom fogások igény szerint, a Nemzeti Vágta Országkonyhájában

- Mangalica-tanya, halból készült fogások, liba- és kacsa ételek –

  Zsírjában sült libamáj, sült kacsacomb, mandulás pisztráng, sült mangalica kolbász, ugye ön is megkóstolná? Már csak néhány nap és a Műcsarnok mellett megnyitja kapuját a Nemzeti Vágta Országkonyhája, ahol az idei év slágere a liba. De a többféle liba ínyencség mellett halból, mangalicából, készült fogásokat, valamint a régmúltat idéző Lacipecsenye finomságait is megtalálja majd a szeptember 14-16-i Nemzeti Vágta nagyközönsége.
  
 
- A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi településfesztivál, egy egyedülálló lovas ünnep. Az eseménysorozat középpontjában maga a verseny áll, amely úgy hazánk, mint Közép-Kelet- Európa legnagyobb lovas rendezvénye. A Nemzeti Vágtán a települések bemutatkozási lehetőséget kapnak, s ehhez természetesen a gasztronómia is hozzátartozik. Már kezdetektől fogva fontos szempont volt, hogy a vendéglátás alkalmazkodjon a rendezvény eszmeiségéhez – mondja Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke. -  Törekedtünk arra, hogy ne egy „büfé-várost” alakítsunk ki, hanem minden évben legyen valamilyen koncepció, tematika, mely köré felépítjük a kínálatot. A tapasztalatokból és a kritikákból tanulva, idén kicsit alakítottunk, bővítettünk a vendéglátáson, s mindenki igényének, pénztárcájának igyekszünk megfelelni - hangsúlyozza a hétszeres fogathajtó világbajnok.  
 
  
 
A Nemzeti Vágta látogatottsága megközelíti a százötvenezer főt, ezért is fontos, hogy mindenki, felnőtt és gyerek, megtalálja a neki tetsző választékot – teszi hozzá Kővári Imre, a házigazda vendéglátó Kővári Grill vezetője. - Az Országkonyha étlapját az elmúlt évekhez hasonlóan a magyar gasztronómia hagyományos ételeiből állítottuk össze, ám néhány alapanyag nagyobb hangsúlyt kap. A Nemzeti Vágta Országkonyhájának idei slágere a liba, de más ínycsiklandozó finomság is a pultra kerül. Négy húsféléből készülnek majd az ételeink: a messze földön híres magyar liba és a nagy tradíciókkal bíró magyar mangalica mellett tavi és folyami halainkból készült változatos ételeket, valamint újdonságként, kacsából készült fogásokat kínálunk. Az ételek árusítását idén is egységes méretű és kinézetű, tájjellegű, a hagyományos paraszti élet felszerelési tárgyaival berendezett faházakban biztosítjuk.
 
Kővári Imre a tervezett étlapról meg is említett néhány ínycsiklandó fogást: lesz például mangalica brassói, mangalica csülökpörkölt, zsírjában sült libamáj birsalmasajttal, fokhagymás busa steak, vagy épp kakashere pörkölt. Természetesen nem maradhatnak ki az olyan közkedvelt fogások sem, mint a libatepertő lilahagymával, a ludaskása, a szegedi halászlé, vagy a székelykáposzta, melyet ezúttal füstölt mangalica oldalassal kínálnak majd.
 
  
 
2012.09.13.