Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Kisalföld Vágta – július 22.

- Hölgyek diadalmaskodtak a Kisalföld Vágtán -

Egy rutinos Nemzeti Vágta induló, Baumann Adrienn ért elsőként célba a július 22-én megrendezett Kisalföld Vágtán, de a második helyen is egy hölgyversenyző, Sárfi Éva futott be. Ők ketten – Hédervár, illetve Győrság színeiben - már biztos résztvevői a szeptember 15-16-i, fővárosi finálénak.

Kellemes nyári programot élvezhettek a győr-gyirmóti Rodeo Ranch-re kilátogatók, közel másfél ezren voltak kíváncsiak a különböző lovasprogramokra, ügyességi versenyekre.

A Kisalföld Vágtára tizenöt település nevezett be: Bágyogszovát, Écs, Egyed, Gyirmót, Győrság, Halászi, Hédervár, Kajárpéc, Koroncó, Nyúl, Szentgál, Tényő, Tiszatelek, Töltéstava, Vámosszabadi.
Az élénk érdeklődés többek között annak volt köszönhető, hogy a szabálymódosítások miatt idén nem indulhatnak telivérek. Számukra a hétvége programjában külön versenyt indítottak a szervezők.
 
  
 
A Kisalföld Vágta döntőjébe négy település lova és lovasa jutott be. A végső futam egyértelmű győzelmet hozott a Hédervárt képviselő Baumann Adriennek, aki az utolsó száz méteren - jelentős előnyt kiharcolva – a közönségnek integetve ért célba Topáz Rózsa nevű lova nyergében. Az ügyes páros ezzel a győzelemmel immáron harmadszorra futhat majd a Hősök terén. Második helyen Győrság település képviseletében Sárfi Éva Roy nevű lovával futott be, ezzel kvalifikálva magát a Nemzeti Vágtára.
 
 
2012.07.22.