Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Lázár Vilmos megnyerte az idegek harcát

Lázár Vilmos hiba nélkül, a leggyorsabb hajtással megnyerte a Franciaországban megrendezett Kettesfogathajtó Világbajnokság akadályhajtó versenyszámát. Összetettben a negyedik helyezést érte el, a magyar csapat szintén a negyedik helyen végzett.
Izgalmas napra ébredtünk a francia Conty városában.  A rendkívül szoros versenyen, mind a magyar csapatot, mind legjobb egyéni hajtónkat, Lázár Vilmost csak néhány pont választotta el a dobogótól. Az ég kegyes volt a versenyzőkhöz, az eső helyett a labdák hullottak a technikás akadályhajtó pályán.
 
A magyarok közül elsőként Nyúl Zoltán hajtott a pályára. Egyéni versenyzőként a 13. helyen állt, ütött két labdát, ám ez nem számított bele a csapat eredményébe. Következő Selyben Zsolt, egy labdát ütött, amellyel veszélybe került dobogós helyünk. Következő hajtónk ifj. Nagy Tibor szintén egy labdát ütött. Pattanásig feszültek az idegek. Ekkor jött Lázár Vilmos, fantasztikus hajtással, hibátlanul, alapidőn belül végzett. Ekkor újra felcsillant a remény, hátha a többiek hibáznak. Az ír hajtó következett, aki nem bírta a ránehezedő terhet és több labdát is vert, az időtúllépésért is kapott hibapontot. Lázár Vilmos előre lépett egy helyet. A soron következő fiatal maratonnyerő holland csapattag szintén ütött egy labdát, ám megőrizte vezető helyét. Ekkor következett a hazaiak favoritja, ám nem tudott hibázni és alapidőn belül teljesítette a pályát. A szintén fiatal német hölgy, Carola Diener hatalmas előnyt szerzett az előző versenyszámokban, így nyugodt hajtással hiba nélkül, kis alapidő túllépéssel megőrizte vezető helyét és megszerezte a világbajnoki címet.
 
Lázár Vilmossal a hétszeres fogathajtó világbajnokkal, a Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnökével beszélgetünk.
 
- Megnyerte az akadályhajtást, negyedik lett egyéniben. Milyennek látja visszatekintve a Világbajnokságot?
- A díjhatásban a magyarokat szokás szerint lepontozzák a bírók, ehhez már hozzászoktunk. Most is úgy gondolom, hogy minden magyar hajtó jobb programot mutatott be, mint amilyenre értékelték. Ez az összetett értékelésben súlyos pontokat jelent. A maratonon nyújtott teljesítményemmel nem vagyok elégedett. Az akadályhajtás azonban tökéletesen sikerült.
 
- Érzi-e a generációváltást a fogatsportban?
- Csapatunk tagja, ifj. Nagy Tibor a verseny legnagyobb pozitívuma. Számára hatalmas lelki terhet jelentett ez a verseny, amit rendkívül jól viselt. Tibor sikere bíztatást jelent a többi fiatal számára is, hiszen bizonyítja, 21 évesen is be lehet kerülni a magyar csapatba. Bízom abban, hogy több fiatal is kedvet kap a fogatsporthoz.

- Hogyan érezte magát a versenyen?
- A versenykörülmények rendkívül rosszak voltak, hatalmas a kontraszt a kecskeméti és a francia vb között. A lovak elhelyezése, a versenyzői tábor, a versenytechnika, a kijelzők hiánya mind jellemezte a versenyt.

- Hogyan tovább, milyen tervei vannak a sportban?
- Hatalmas elvárások vannak velem szemben, óriási a teher. Egy ilyen verseny mindig felfokozott izgalmi állapotba hoz. A díjhajtás és a maraton után úgy gondoltam abbahagyom. Majd megnyertem az akadályhajtást, ami újra erőt adott. Most nem tudom még, hogyan tovább, higgadt fejjel szeretnék erről dönteni.

- A magyar fogatsport magas szintű, minden versenyzőnk bejutott a legjobb 13 közé. Köszönet csapattársaimnak a Világbajnokságon nyújtott teljesítményükért. A jó akadályhajtó teljesítményem Fintha Gábor szövetségi kapitány közreműködésének is köszönhető, akivel rengeteget gyakoroltunk. Valamint szeretném megköszönni a hazai versenyrendezőknek is, hogy a magas szintű versenyeiken, versenykörülmények között készülhettünk fel.
 
Szeptember 17-én a fogathajtó Lázár fivérek láthatóak lesznek a Hősök terén a Nemzeti Vágta új versenyszámában a Fogatvágtán, a Hősök terén. A híres Ben Hur c. film fogatversenyéhez hasonló látványos és fergeteges küzdelemre számíthatunk!
 
A versenyen készült fotókat megtekinthetik a Nemzeti Vágta hivatalos Facebbok oldalán! > > >