Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Egy nap a NEMZETI VÁGTA győztesével

Az árvízsújtott Szendrőről érkezett gyerekeket és kísérő tanáraikat fogadta vendégül 1 napra a 2010-s NEMZETI VÁGTA győztese Gajdos Zsolt és a Kis Táltos Egyesület 2010. augusztus 14.-én Nyíregyháza-Sóstóhegyen az Alexander lovaspályán.

A gyerekek programja egy interaktív zenés műsorral kezdődött, melyet Bódi Miklósné tanító néni és Kovács Viktória a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karának magán ének szakos hallgatója adott elő.

 

A kicsik legnagyobb örömére ezek után a lovak kerültek középpontba. A Kis Táltos Egyesület gyerek lovasai „Népdalok lóháton” című zenés produkciójukat adták elő, majd ügyességi lovas bemutatót tartottak. A nap folyamán, pedig mindenki többször lovas fogaton vagy lóháton  járhatta be a lovaspályát.

  

A legügyesebb kezű gyerekek gyönyörű lovakat festettek, melyeket Gajdos Zsolt egy- egy csokival jutalmazott.

Az ajándékozás itt nem ért még véget, a szendrői Általános Iskola Gajdos Zsolttól és a Kis Táltos Egyesülettől egy laptopot kapott ajándékba.

Délben a finom ebéd után jött az igazi meglepetés: egy nagy csoki torta.


Délutáni program elején a Csillagfény Alapítvány képviseletében Kovács Gyöngyi egy kis mozgásra hívta a gyerekeket, tánclépéseket tanított.
Az Állatparkba indulás előtt a lovaktól nehezen búcsúzó gyerekek még  lovagoltak és fogatra szálltak.

A délután hátra lévő részében a Nyíregyházi Állatparkot látogattuk meg közösen.

 

A nap végére a gyerekek nagyon elfáradtak de nagyon örültek, amikor a nap utolsó állomásaként Gajdos Zsolt istállójában az igazi versenylovak közelében lehettek és természetesen a NEMZETI VÁGTA győztes lovát is megsimogathatták.

A gyerekek élményekkel gazdagon késő este visszautaztak Szendrőre.

Borbély Erika
a Kis Táltos Egyesület elnöke