Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Terecskei Rita leesett a lóról

Terecskei Rita a hétvégén megrendezett Kisalföld Vágtán is nyeregbe szállt, hogy ne csak az edzésekkel készüljön a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamára. A Zanzibar énekesnőjének nem sikerült túl jól a futam, ugyanis a második kanyarban leesett a lóról.

Terecskei Rita idén második alkalommal indul el a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán. A Zanzibar énekesnője a rendszeres gyakorlás mellett a Kisalföld Vágtán is nyeregbe szállt, hogy éles helyzetben is kipróbálja magát.

 


ismerkedés Sydneyvel
 

 

Sydney egy nagyon nyugodt ló, a verseny előtt találkoztam vele, mentünk egy kicsit a futam előtt. Felkészítettek, hogy a kedvessége mellett gyors is tud lenni, de meglepett a rajtnál, hogy pár méter után már az első helyen voltam.” – árulta el Terecskei Rita, aki a térség polgármestereivel indult. – „Annyira gyorsan mentem, hogy inkább próbáltam visszafogni a lovat. Aztán a második kanyarban belülről megelőzött az egyik versenytársam, majd a következő kanyarnál az ő lova kiment a pályáról, kis gondolkodás után Sydney is követte volna, nem tudtam irányítani, így én megbillentem a hirtelen irányváltás miatt és leestem.” – tette hozzá az énekesnő, akinek szerencsére semmilyen komoly baja nem esett.


Rita és Sydney

Viseltem kobakot és gerincvédőt is, nem estem nagyon nagyot, rögtön vissza is szálltam a lóra, de így annyira lemaradtam, hogy utolsóként vágtáztam be a célba. Tapasztalatszerzésnek nagyon jó volt ez a futam. Egyébként is azt mondják, az nem is igazi lovas, aki még nem esett le a ló hátáról.” – mondta nevetve Terecskei Rita.


A Kisalföld Vágta rajtja