Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nemzeti Vágta vidéken

- Helyi szinten mérettetnek meg a lovasok -

A Nemzeti Vágta legfőbb célkitűzése, miszerint a lovassportok iránti érdeklődést tovább növelje és ápolja a hagyományokat, egyre inkább kiteljesedni látszik. A Bácskai Vágta után több város és falu jelezte szándékát, hogy helyi szinten előselejtező futamot rendezne, amelyen megmérettetné a helyi lovasokat, akik közül a győztes képviselheti a települést a Hősök téri rendezvényen. Tamás István a Nemzeti Vágta elnöke számolt be a kezdeményezésről
Évközben milyen lovas eseményeket szervez a Nemzeti Vágta?

A két sikeresen megrendezett Nemzeti Vágta után, amelyre közel száz település nevezett be, felmerült az igény a városok és falvak részéről, hogy előfutamokat rendezzenek abból a célból, hogy a Nemzeti Vágtán nevezni szándékozó versenyzőket megmérettessék. Erre már volt egy remek példa idén tavasszal Baján. Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk, hogy a települések saját, helyi Vágtát rendezzenek, ezért felkaroltuk az előselejtező futam intézményét. Úgy gondoljuk, ezek a rendezvények akár szervezett formában is működhetnének.

Hol lehet számítani eféle rendezvényre?


Országszerte mindenhol. A legkülönbözőbb kistelepülések közössége, a LEADER csoportok nagyjából húsz települést fognak össze. Ez ideális terep lehet a szervezetten működő Vágta előselejtező futamokhoz.
Az alapvető víziónk, miszerint a lovas sportok iránti érdeklődést megnöveljük, a hagyományokat ápoljuk, tökéletesen kiteljesedhet az Előfutamok megvalósulásával. Örülök annak, hogy valamennyi kistérségi egyesület, LEADER csoport, ahol a vezetőkkel beszéltünk, pozitívan fogadták az ötletet, és nyitottak a kezdeményezésre. Ebben az évadban 15-20 körüli a jelentkezők száma.
A Hősök téri rendezvényig van 15-30 hétvége, amelyre időzíteni lehet az Előfutamokat, amely egy egészen újszerű kezdeményezés Magyarországon, ráadásul tökéletes színteret nyújt a kis közösségek együttlétére.

Milyen anyagi vonzata lehet egy ilyen típusú rendezvénynek?

A települések helyi szinten eddig is szerveztek különféle kulturális eseményeket. Ez egy lenne a többi között, ám mégis egyedülálló eseménynek számítana. Jelentőségében pedig olyan rendezvény volna, amely önmagában is talál helyi támogatókat.
A Nemzeti Vágtán is kérünk nevezési díjat, hiszen valamiből létre kell hozni a rendezvényt. A helyi szervezésű eseményeken már csak a rendezvények komolysága miatt is lehet majd belépőt szedni.
Ezen túl kaptunk visszajelzéseket a LEADER csoportoktól, miszerint vannak olyan uniós és magyar pénzek, amelyek a lokális hagyományok ápolására szolgálnak, ugyanakkor eddig szinte semmilyen címen nem tudták felhasználni ezeket. A Vágta előselejtező futam kiváló lehetőség erre.
Ezeknek a rendezvényeknek a helyi szintű megszervezése nem jelent problémát, sőt az itt befolyt pénzből már elő lehet teremteni a Nemzeti Vágta nevezési díját is.
Az előfutamok győzteseinek jutalma ugyanis az, hogy képviselhetik a települést a Hősök terén. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy, aki itt nem ér el eredményt, nem indulhat a Nemzeti Vágtán. Nincs akadálya, hogy a második vagy harmadik helyezett is nevezzen egy másik település színeiben.

A Nemzeti Vágta jelen lesz ezeken az eseményeken?


Természetesen, minden rendezvényen ott leszünk. A Vágtán résztvevő versenyzők, győztesek, hírességek örömmel vállalják, hogy képviselik a városok és falvak ünnepét.