Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Máris a jövő évi versenyre gondol

Sipos Imre, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, az Operettszínház tagja, a Magyar Lovas Színház, valamint a Nemzeti Lovas Színház állandó fellépője is nyeregbe száll a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamában.

„Nagyon örültem, hogy felkértek a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamára. Nem szoktam tolakodni, de számítottam rá, hogy mivel lovagolni tudó színészeket keresnek, előbb-utóbb rám is sor kerül. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok celeb és bulvárhős, és kevesebben ismernek, de a Vágta számomra a versenyről szól. Ha már verseny, akkor jó volna megnyerni, de ez nem a lovasok, hanem a lovak versenye.”

Imrének az egész családja szorít majd a versenyen, ő pedig egy titkos tervet is dédelget a 2017-es Vágtával kapcsolatban: „Még az idei verseny sem ment le, de már azon gondolkodom, hogy ha jövőre is jöhetnék, szívesen felkészíteném a versenyre a saját lovamat, Römit, és vele állnék rajthoz. 2007 óta van velem, egy 13 éves kisbéri félvér kanca. Egy nagyon jó vérvonalból származó ló. A Nemzeti Vágta közönsége számára nem ismeretlen a féltestvére, My Boy Mennydörgés, aki kétszer is nyert a Vágtán. My Boy Römi, a lovam, szintén rendkívül gyors és nagyon okos is hozzá. Az igazán érdekes lenne, hogy ő mit tudna teljesíteni a Hősök terén” – mondja Sipos Imre.

2016. szeptember 16.