Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nagy Ervin Parázzsal küzd a dicsőségért

Nem tartja magát vakmerőnek, a könnyed, koncentrált odafigyelésben hisz Nagy Ervin, aki idén először pattan nyeregbe a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamán. A Jászai Mari-díjas színművészért kislánya is szurkol majd a budapesti Hősök terén.

 

– Hónapokon át tartó intenzív lovaglást jelentett számomra a Kincsem-film forgatása, így elmondhatom, hogy körülbelül másfél éve lovagolok rendszeresen. Nagy bizalmam volt a dublőrömben, Tóth Istvánban, vele döntöttük el azt is, hogy elindulok a Vágtán, s ő lett a trénerem. Törökbálinton gyakorolok heti két-három alkalommal, majd Alagra megyünk gyorsmunkára. A Ceglédi Vágtán is tettem néhány kört edzés jelleggel, de nagyon várom már, hogy a Nemzeti Vágtán szippanthassak bele a levegőbe. Hosszabb pihenésre így nem jutott idő a nyáron, de a verseny után biztosan elmegyek Toszkánába, amire már gyerekkorom óta vágyom.

Nagy Ervin több lóval is edz egyszerre, trénerével ugyanis abban hisznek, hogy minden lovat meg kell tudni ülni. A Hősök terén nagy valószínűséggel Parázs nyergében láthatja majd a színművészt a közönség, a sorokban pedig ott ül majd kislánya is, a hatéves Lola, aki már most nagy lóbarát.

 

– Ő maga hatévesen már futószár nélkül szeretne lovagolni. Nem is értem, hogy gondolja?! – nevetett a színész. Egyszer kipróbáltuk a szabadidomítás módszerét is, elképesztő volt! Szóval beleízlelt már a lovaglásba, de attól azért féltem, hogy komolyabban is űzze, pontosan tudom, hogy ez egy veszélyes sport. Egészséges félelem van bennem is a verseny előtt és tudom, hogy nagyon oda kell figyelni. Ez egy veszélyes üzem. A kislányom is drukkol, ott lesz ő is és az egész család a Hősök terén, na meg talán a fél színház is kijön megnézni. Sok-sok pompon lányt szeretnék! – viccelődött Nagy Ervin.

2016. szeptember 14.