Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Ízletes Vágta az Alföld kapujában

A VIII. Bor- és Laskafesztivál keretében rendezik meg június 21-én, vasárnap a Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban a III. Ceglédi Vágtát. A Nemzeti Vágta területi selejtezője ezúttal is az esemény csúcspontja lesz, de egész hétvégére bőséges programot kínálnak a szervezők.

Már pénteken lovas felvonulás invitálja a városlakókat a hétvégi programokra. A lovas események bemelegítéseként szombaton rendezik meg a Ceglédi Fogathajtó Versenyt. A zsűri elnöke, Fülöp Sándor Európa-, és világbajnok hajtó bemutatót is tart majd a várhatóan szépszámú közönségnek.

Vasárnap teljes egészében a lovaké és a lóversenyeké lesz a főszerep. A programok reggel 9-kor díjugrató versennyel kezdődnek, 11 órától pedig a Kishuszár Vágta, illetve a Ceglédi Vágta előfutamai rajtolnak el a Gyógyfürdő és Szabadidőközpont területén kialakított pályán. A futamok közti szünetben rendezik meg Cegléd Város Nagydíját, de láthat a közönség ride and drive és díjugrató versenyt, valamint kaszkadőr lovasok bemutatóját.

A Ceglédi Kishuszár Vágta döntőjét délután 5-től, a Ceglédi Vágta döntőjét fél 6-tól rendezik meg. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a két leggyorsabb lovas szerez jogot arra, hogy települését képviselje szeptember 18-20. között Budapesten, a Hősök terén, a Nemzeti Vágta döntő futamain.

Egy gasztronómiával kombinált lovas fesztiválon természetesen senki nem maradhat sem éhes, sem szomjas. A szervezők a legkiválóbb alföldi borokat és a hagyományostól a modernig számtalan laskaételt kínálnak a vendégeknek. A tökéletes kikapcsolódásról a fentieken túl kézműves vásár, főzőverseny és remek koncertek gondoskodnak. A rendezvények látogatása ingyenes, a fesztivál helyszínére ráadásul ingyenes buszjáratok is indulnak.

Jó ételek, jó italok, remek lovas versenyek – Cegléd kínálja a legtökéletesebb hétvégi programot.

Nyeregbe Vidék! Nyeregbe Magyarország!

További infó: www.vagta.hu, www.laskafesztival.cegled.hu

Fotók a 2014-es Ceglédi Vágtáról »

2015. június 19.