Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Lemhény nyerte a Székely Vágtát

- 2014.07.20. Sepsiszentgyörgy -


Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával, Lemhény képviseletében nyerte a 2014-es Székely Vágtát. A budapesti Nemzeti Vágtán tehát Lemhény mellett Gyergyószentmiklós és Szotyor is indulhat, valamint szervező településként Sepsiszentgyörgy is.

 

 

Július 20-án, vasárnap délután megtelt nézővel az Óriáspince-tető, a döntőbe jutott négy település szurkolói lelkesen támogatták kedvencüket. A döntő ünnepélyes megnyitóján Miholcsa József alezredes, a Székely Vágta megbízott főkapitánya Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya nevében is köszöntötte a versenyzőket és az egybegyűlteket: „Ismét nagyszerű futamokat, kiváló versenyzőket láttunk. Minden évben elmondom, hogy először érkezők is hallják: A hagyományt nem ápolni kell, nem beteg az, hanem megújítva megőrizni. Ma itt közösen méltán mondhatjuk el, hogy reményeink szerint a négy éve született új lovas hagyomány folytatódik itt Székelyföldön, nemcsak egy versenyre, kulturális programokra, de egy igazi ünnepre hívva évről-évre mindannyiunkat. Az igazi ünnep sajátja, hogy egységre hív, s túlárad benne a szeretet. Ha körbenézek s ezrek mosolygó, örömteli arcát látom, akkor biztos vagyok benne, hogy ez a mai Vágta igazi ünnep, mindannyiunk közös ünnepe. Köszönet mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban alázatos munkával mindent megtettek azért, hogy a Nemzeti Vágta negyedszerre is otthonra leljen itt az Óriáspince-tetőn” – hangzott az üzenet.

A Székely Vágta döntője rendkívül izgalmasnak ígérkezett, hiszen a rajthoz álló lovak mind nagyon erősek voltak. Lovasaik határozottan sarkallták indulásra patásaikat, a döntő futam jól indult, a lovasok szoros küzdelemben tették meg az első kört. Az elején László Pál és Darius (Gyergyószentmiklós), valamint Mokán János és Vendel küzdöttek az első helyért, viszont szorosan mögöttük galoppozott Bódi Albert és Narkó (Kézdivásárhely). Másodpercek alatt változott a helyzet, a második kör végén már Zsigmond János és Timpex Amata (Lemhény), valamint László Pál és Darius (Gyergyószentmiklós) haladtak fej-fej mellett. A véghajrában Lemhény lovasa immár több lóhosszal győzedelmeskedett, ezzel megnyerve a negyedik Székely Vágtát.

A tiszteletkör után rögtön a díjátadó ünnepség következett. A harmadik díjasnak járó serleget és az 1000 lejes pénzjutalmat Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője és Szabó Zsolt, Hatvan város polgármestere, fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár adták át. A második helyezettnek Sógor Csaba, EP-képviselő egy kétszemélyes brüsszeli tanulmányi utat adományozott. A lovasnak járó második díjat átadta Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, egy serleget és az 1500 lejes pénzjutalmat. Az első helyezett egy feliratozott Herendi porcelánmanufaktúrát vehetett át különdíjként a KDNP Veszprém megyei választmánya ajándékaként Márton Szabolcs, herendi KDNP elnöktől. A győztesnek járt a Szabó István hagyományőrző fegyverkovács által készített 1861 M. gyalogostiszti vándorszablya is, amelyet maga a mester adott át, valamint a győztes serleg és a 2000 lejes pénzjutalom, amelyet Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke adott át.

Az Aranyparipa-díjat Fantom (Tusnádfürdő), Timpex Amata, a győztes ló (Lemhény), Léva (Bélafalva) és Márion (Kászon) kapta. A díjat Sztakics Éva Judit főszervező és Demeter János társszervező, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója adta át.

 

2014. július 24.