Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

„A lovamnak köszönhetem a győzelmet!”

„Vidám, menős, rafinált lovam van, aki nem ismer középutat; lépdel, vagy vágtat, átmenet nincs.” Németh János, Baja versenyzője nyerte My Boy Mennydörgés nevű lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét.
János úgy véli, pompásan kiegészítik egymást a lóval; mindketten szeretnek versenyezni, győzni, és mindkettejükben megvan az a kis vagányság, ami véleménye szerint kell a Nemzeti Vágtához. „Szerintem én vagyok a Vágta egyetlen bajnoka, aki munkája mellett szabadidejében lovagol. Én magam készítem a lovat a versenyre, természetes körülmények között gyakorolunk, vagyis itt nálunk mindenféle körülmény, különféle útviszonyok stb. adottak ahhoz, hogy tréningezzünk. Együtt vagyok a lóval, amikor csak lehet, heti három-négy napot biztos. Általában egyedül szoktunk edzeni, mert a lovamban annyira dúl a versenyszellem, hogy ha például egy biciklis mellénk kerül, elkezd vágtatni, mert még őt is le akarja győzni☺ Végtelenül büszke vagyok rá, szeretem, neki köszönhetem, hogy tavaly első lettem!
 
  
 
Ló és lovasa idén ötödször indul majd a Vágtán, János – saját bevallása szerint – nagyon izgul, mint mindig. „Egyre erősödik a mezőny, ráadásul én mindent komolyan veszek, természetesen most is izgatott vagyok, hogyan fogunk szerepelni. Nekem annyi mindent adott a Nemzeti Vágta; a győzelem örömét, a büszkeség érzését, és mai napig tartó barátságok is születtek a versenyen.
 
2014. május 3.