Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Új bajnokot avattak a Nemzeti Vágtán

2013 bajnoka Baja

| Káprázatos és fordulatos küzdelemmel zárult a 2013-as Nemzeti Vágta, mely idén is óriási érdeklődésre tartott számot. A rendezvény bővelkedett látnivalókban, élményekben, változatos eseményekben. Döntő döntőt követett, összecsapás összecsapást a nézők csak kapkodták fejüket a mozgalmas program láttán.
  
 
 
Már szombaton látszott, hogy látogatottság szempontjából is különleges volt az idei Nemzeti Vágta. Vasárnap a bajnokok napja volt: az előfutamok után mérkőztek meg egymással minden versenyszám legjobbjai.
 
  
 
Óriási érdeklődés előzte meg az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam idei futamát is. Nagy kérdés volt, hogy vajon ki tudja megcsípni a dobogó legfelső fokát, hiszen a futamban elindult Pintér Tibor és Stohl Andás is, akiknek már sikerült megszereznie a bajnoki címet az előző években. De ahogy az még eddig sem, most sem sikerült a duplázás. Mindenki legnagyobb meglepetésére Sárfalvi Péter és lova volt a leggyorsabb. Szoros volt mindvégig a küzdelem, hiszen Pintér Tibor eltökélten támadta az élen haladó Sárfalvit, de leelőzni nem sikerült neki. A harmadik helyen Kaszás Géza, míg a egyik legnagyobb esélyes Stohl András a negyedikként ért célba.
 
 
 
 

Napsütéses, friss, szeptember közepi idő köszöntötte az idei Nemzeti Vágtát.  A nap a felkészülés jegyében kezdődött, valamennyi versenyszám résztvevője lehetőséget kapott, hogy ismerkedjen a körülményekkel, hangulattal, pályával. Ezek az események még zárt kapuk mögött zajlottak, hogy a versenyzők és a lovak is ráhangolódhassanak a Hősök tere utánozhatatlan atmoszférájára.
 
  
 
Az első látványosságot többféle, szórakoztató és érdekes lovasbemutató jelentette, melyek remekül felvezették a későbbi kiélezett küzdelmeket hozó versenyeket. Ezt követően elindultak a Nemzeti Vágta középfutamai, melyek tétje a döntőbejutás volt. Az indulók ennek megfelelő koncentráltsággal, elszántsággal, lendülettel, de sportszerűen küzdöttek.
 
 
  
A nézők megtekinthették a Szentkirályi Ásványvíz Zágonyi Emlékfutamát, ahol a lovasok az amerikai filmekből ismert polgárháborús egyenruhát idéző jelmezben lovagoltak. Ezt díjugratás, magasugróverseny, később a Lovas dámák bemutatója, majd a Simonyi huszárok felvonulása követte. A sokszor hihetetlen küzdelmek után a színes lovasbemutatók feltöltötték energiával a többezres nézőközönséget. A bemutatók egyik csúcspontját a Kassai Lajos vezette lovas íjász produkció jelentette.
 
 
 
A versenynap humorban sem szűkölködött, hiszen Kocs község kocsi toló csapata (Major Tamás, Szinak Richárd, Kovács István, Piller István, Jutacsek Dávid) versenyre hívta ki a hazai vízilabda kiválóságait: Nagy Viktort, Sánta Dánielt, Decker Ádámot, Jansik Szilárdot, Kovács Pétert és a Nemzeti Vágta sztár kocsi toló csapatát, Bárdosi Sándort, Katus Attilát, Bebét, Müller Attilát és Ifj. Fekete Lászlót. Az MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló Versenyben először a vízilabdázók törtek az élre, de szívós, kitartó közdelemben végül mégis Kocs község csapata kerekedett felül és a célegyenesben lenyűgöző sprinttel elsőként futottak be, ezzel szerezve meg első bajnoki címüket.
 
  
 
A küzdelem a Magyar Posta Kishuszár Vágta versenyének döntőjével fordult élesbe. A szombati elődöntő után, a legjobb hat gyermek összecsapása megelőlegezte a későbbi küzdelmek fergeteges hangulatát.
 
  
 
Az MVM Fogatvágta döntőjében szédületes iramot diktáltak a hazai ménesekről elnevezett csapatok. A bugaci, kisbéri, mezőhegyesi és a Biczó versenyéből végül az ifj. Kalmár László által hajtott Bugaci Ménes kocsija szakította át a célszalagot.
 
 
 
Később a Nemzeti Vágta első alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Futama késztette hangos ovációra a nézőket. A vendéglátó Magyarország mellett Azerbajdzsán, az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Kazahsztán, Málta, Szerbia és Szlovákia mérkőzött két előfutamban, melyből a döntőbe Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Kazahsztán és Szerbia lovasa került a döntőbe.
 
Az Egyesült Arab Emirátusok lovasa gyorsan az élre állt, és bár úgy tűnt nem lehet elvenni tőle a győzelmet, az utolsó kanyarban mégis Katar lovasa Al Hajri vágott az első helyre egy látványos előzést követően és nyerte meg a versenyt. A Bábolnai Ménesbirtok Shagya VII-1 lova segítette győzelemre.
 
  
 
A nézők izgalmának tetőpontján került sor a Nemzeti Vágta döntőjére, a szoros verseny Kozárd versenyzője, Molnár Gyöngyi, a 2011-es bajnok vezetését hozta, ám a végén a jobban hajrázó bajai lovas Németh János diadalmaskodott My Boy Mennydörgés nevű lovával. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Vágta hat éve alatt egyszer sem fordult elő, hogy valamely korábbi bajnok duplázni tudott volna. Második helyezett lett Molnár Gyöngyi (Kozárd) Ice For Me nyergében és a dobogó harmadik fokára Szentes Barbara (lova: Cordoba) állhatott fel Sándorfalva-Homokpuszta színeiben.
 
  
 
A versenyprogram lezárásaként különös élményben volt része a nézőknek. A szilvásváradi ménes közel ötven lova vágtatott végig a pályán. A természet erői, dübörgő hullámzásukkal söpörték el a versenyek feszültségét és gyönyörködtették a résztvevőket.
 
  
 
Összefoglalásul a Nemzeti Vágta 2013-ban ismét bizonyította, hogy lovas hagyományaink, és az összetartozás igénye rendkívül erősen él nemzetünkben. Sosem látott sokaság jött ki a két nap alatt a Hősök terére, a versenypályára, a Vágta Korzóra, az Országkonyhába és szórakozott, mulatott felhőtlenül együtt. A Nemzeti Vágta sikeresen teremtett hidat a határon túli és határon inneni magyarság, és idén először más, európai és ázsiai országok között.
 
2013. szeptember 25.