Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Szeptemberben ismét Nemzeti Vágta - Sajtóközlemény

Szeptemberben ismét Nemzeti Vágta

- Az esemény egyesíti a magyarságot határon innen és túl -

Racionalizált költségvetéssel, ám a minőségből nem engedve rendezik meg szeptember 15-16-án ötödik alkalommal a Nemzeti Vágtát, hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján. 

 

  

 

A gazdasági nehézségek ellenére idén is lesz Nemzeti Vágta a Hősök terén – jelentették be a rendezvény főszervezői a Műjégpálya dísztermében megtartott tájékoztatón.

A Nemzeti Vágta több, mint egy lovasverseny, számunkra ez egy küldetés – mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke. – Az elejétől fogva bíztunk a sikerben, s ugyan akadtak, akik bántottak minket, ám hitünket újra visszanyerve, ismét buzog bennünk a tenni akarás. Idén jubileumot ünneplünk, ötödik alkalommal rendezzük meg a Nemzeti Vágtát.

Az elnök hozzátette, racionalizálni kellett a költségeket, de a minőségből nem engednek. A versenyen induló települések lovasai közt az 1840-es évekből való huszárszabjáért, valamint az ötmillió forintos fődíjért zajlik a versengés. Idén is lesz Kocsitolóverseny, Fogatvágta, lovasbemutató, Kishuszár vágta, illetve tervezik a Bajnoki Jótékonysági Sztárfutamot, ahol az eddigi évek győztes sztárjai mérkőznének meg egymással. Az Országkonyhának, valamint a települések bemutatkozó sátrainak helyet adót Vágta korzót az Andrássy út helyett az 56-osok terén állítják fel, míg a lovak a műjégpálya területén fognak „állomásozni”.

A szeptemberi eseményt megelőzően számos településen Elővágtát tartanak, sőt, ismét megrendezésre kerül a Székely Vágta Sepsiszentgyörgyön.

A vidéki előfutamoknak komoly jelentősége és tétje van, hiszen az Elővágták első két helyezettjei bejutnak a budapesti döntőbe. Idén 16 település jelezte rendezői szándékát – ismertette a versenysorozat állomásait Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke, aki lelkesítő, országot átölelő rendezvénynek nevezte a magyar települések legnagyobb seregszemléjét. Sőt, az esemény már a határokat is átlépte, hiszen az idén is megrendezésre kerülő sepsiszentgyörgyi elővágtát tavaly óriási érdeklődés kísérte.

A kiírásban történt változásokat Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató mutatta be. Elmondta, a Nemzeti Vágta két fő elve a biztonság és az esélyegyenlőség. Utóbbi jegyében a szervezőbizottság úgy döntött, idén bármilyen fajtájú és nemű, öt éves, vagy annál idősebb lóval el lehet indulni, kivéve az ismeretlen származású, valamint az argentin póló póni, Akhal tekini, angol telivér, verseny félvér fajtájú, vagy genetikailag ide sorolható lovakat. - Így győzelmi eséllyel indulhat mindenki. - tette hozzá a versenyigazgató.
A sajtótájékoztatón erdélyi koncertkörútja miatt videoüzenetben jelentkezett be Geszti Péter, a Nemzeti Vágta kreatív igazgatója. Hangsúlyozta, az esemény egyesíti a magyarságot határon innen és túl, melyet nagy öröm, hogy a válság közepén is meg tudnak rendezni, immáron ötödik alkalommal. Bízik benne, hogy Erdély mellett jövőre már a Felvidéken is tarthatnak Elővágtát.

Az idei Nemzeti Vágta rendezvénysorozat gróf Károlyi István emléke előtt tiszteleg, aki az 1848-as márciusi forradalom után elsőként jelentkezett a Nemzetőrségbe, majd saját költségén létrehozta a 16. huszárezredet.

Az ünnepélyes sajtótájékoztatóval egybekötött Nemzeti Vágta szezonnyitó eseményen a tavalyi győztes, a bajai kistérség színében induló Molnár Gyöngyi, Zsigó Róbert alpolgármesterrel együtt adta vissza a Vágta vándordíját, az 1840-as évekből származó huszárszablyát megőrzésre Székely Tibor Vágta főkapitánynak, bár, mint megjegyezték, remélik nem sokáig tart az „őrzés”, hiszen újra ők szeretnék megnyerni a fődíjat, és idén is hazavinni a huszárszablyát.

 

„Nyeregbe vidék, Nyeregbe Magyarország!”

 

  

 

 További képek a sajtótájékoztatóról > >>

 

2012.05.01.